A Maros Művészegyüttes Budapesten

A Budapesti Székely Kör vendégeként Budapestre látogatott a Maros Művészegyüttes Marosvásárhelyről 2013. április 28-án. A fergeteges sikerű művészi bemutatónak az Aranytíz Kultúrotthon adott otthont.

Hölgyek

Az Állami Székely Népi Együttes 1956 október 1-én alakult meg 134 taggal. Ezt a korszakot a triós forma (tánckar, zenekar, énekkar egységére épített, nagyszabású táncszvitek) és a népszokás - előadások fémjelezték. Ekkor váltak országosan elismert, népszerű alkotókká az együttessel induló karmesterek, koreográfusok és énekszólisták. Az együttes egész estét betöltő bemutatókkal szinte negyedévenként jelentkezett, így a sajtó, s a nagyközönség állandó érdeklődése, figyelme vette körül.

Koreográfia

„Az együttes legfőbb ihletforrása a népdal és a néptánc. Ki tudná vajon e forrás titkos ereit – a térben és időben szerteágazó csermely-indázatát – fölmérni? A folklór úgy áramlik felénk az időtlenségből, ahogyan a mitológia küldi ma is hervadatlan metaforáit, az emberi szemlélet történelmi változásainak lenyomatait. Egy dallamfoszlányból, táncfigurából apáink arca és mozdulata sejlik föl a jelen szinpadán, a megszólalt és táncra perdült élő hagyomány megtartó erejével” – e szavakkal köszöntötte a táncegyüttest Sütő András fennállásuk 25 éves évfordulóján.

KettenAz évek során a marosvásárhelyi együttes elnevezése és művészi feladatköre egyaránt megváltozott. Az együttes vezetői és tagjai 1961-től Marosvásárhelyi Állami Ének és Táncegyüttes (130 taggal), vállalták a nemes, de számos gyakorlati nehézségbe ütköző feladatkört: szinte ugyanazzal a művész közösséggel a hazánk csaknem valamennyi folklórövezetét átfogó, reprezentatív dal és táncegyüttesi műsorok elkészítését és bemutatását.

Az azóta eltelt évek során számos újabb előadás került bemutatásra. A Sodrásban, Édesanyám rózsafája, Apám tánca, Kalotaszeg, Egy más világ kapuján, De sok falut, de sok várost bejártam, A víz szalad, a kő marad..., valamint a Fehérlófia, Édes kicsi Jézusunk, Mátyás király álruhái, Sodrásban, Kőműves Kelemen című foklór és táncszínházi produkciók mind meghódították a belföldi és külföldi közönséget.

Jelenleg a Maros Művészegyüttes a 13 pár táncossal, az 5 tagú zenekarral és az adminisztrativ személyzettel együtt meghatározó helyet foglal el az erdélyi hivatásos néptáncegyüttesek sorában.

Koreográfia

Koreográfia

Koreográfia

Frigyesy Ágnes
A szerző felvételeivel
Közzététel: 2013. április 30.

Budapesti Székely Kör