„Csak olyan törekvés jut diadalra, amelynek mártírjai vannak”

Gróf Esterházy János tragikus életútjáról és haláláról

– Gróf Esterházy János nekünk, felvidéki magyaroknak azt jelenti, mint az erdélyieknek Márton Áron püspök. Nemzetünk legtisztább vértanúi között van a helye – jelentette ki Molnár Imre történész, diplomata 2014. február 23-án az Erdélyi Gyülekezet által szervezett könyvbemutatón. A Reménység Szigetén megtartott elmélkedő emlékezésen Molnár Imre felidézte a felvidéki politikus tragikus életútját és mártírhalálát. A történész szerint Esterházy Jánost háromszor kísértette meg a Gonosz, mindháromszor nemet mondott. A mélyen hívő, keresztény államférfi két eszme mentén élte életét, mely két akkori zászlón olvasható, az egyik: „Istennel a magyar jövőért”, a másik „E jelben győzni fogsz!”.

Gróf  Esterházy János szlovákiai magyar politikus 1901. március 14-én született Nyitraújlakon. 1932-ben az Országos Keresztényszocialista Párt elnöke lett, s elsőként követelte magyar egyetem felállítását. 1936-ban az Egyesült Magyar Párt alelnöke lett. Horthy Miklós kormányzó kassai bevonulásakor felszólította a magyar vezetést: adják meg a szlovák kisebbségnek a jogokat, amelyeket ő Prágától a magyaroknak kért, s szót emelt a magyar csendőrök brutalitása ellen is.

Első kísértése ekkor érte, Budapestre távozhatott volna, s fényes politikai karrier állhatott volna előtte. Ehelyett a Magyar Párt elnökeként Szlovákiában maradt és védte 70 ezer magyar érdekeit – mondta Molnár Imre, majd így folytatta: – Fábry Zoltán a fasizmus egyetlen szlovákiai ellenfelének nevezte; a zsidók deportálását előíró törvényt 1942-ben a pozsonyi parlamentben egyedül ő nem szavazta meg. Szót emelt Magyarország hitleri megszállása ellen, a szövetségesekhez a svájci követségen át juttatta el memorandumát. Ekkor „Közép-Európa legbátrabb politikusának” nevezték. A nyilas hatalomátvétel után Budapesten bebörtönözték, 1944 végén szabadult s bujkált a Gestapo elől.

1945 tavaszán az új csehszlovák hatóságoktól maga és a rábízott magyarok nevében a magyarság védelmét kérte, s tiltakozott a kassai kormányprogram magyarellenes pontjai ellen. Ekkor történik vele a második kísértése: egy német tiszt felajánlja neki, hogy Őt és egész családját Nyugatra menekíti. Lánya is próbálja meggyőzni ennek helyességéről. Ő azonban nem akar a nyugati emigráció tagja lenni, pedig Molnár Imre történész szerint itt már a szabadság vagy rabság között kell választania.

Esterházy János becsületes ember volt. 1945. április 20-án önként felkereste Pozsonyban Gustáv Husák kommunista belügyi megbízottat, látogatásával is hangsúlyozva: bűntelennek tartja magát, s azért jelentkezik, hogy a hatóság ne feltételezhesse róla, hogy rejtőzködik vagy szökni akar. Husák – a történelem fura fintora: a kommunista kapcabetyár az ötvenes években néhány évig elvtársai jóvoltából egy börtönben raboskodik Esterházy Jánossal! – megköszöni a látogatást, letartóztatja a grófot, átadja a szovjet megszállóknak, akik elhurcolják a GULÁG-ra. Útközben címeres ruháját letépik róla, s szinte meztelenül egyetlen zubbonyban érkezik a halál-táborba, ahol tíz év javító-nevelő munkára ítélik és egy szibériai ólombányába száműzik. Amikor négy év múlva hazazsuppolják, hogy az időközben távollétében meghozott halálos ítéletet Pozsonyban végrehajtsák, 1949 májusában rövid időre kórházba kerül, viszonylag szabadabb körülmények közé. Rokonai nógatják, éljen a lehetőséggel, szökjön meg, barátai zárt diplomata kocsin menekítenék Bécsbe. De egy becsületes, magát bűntelennek valló ember nem szökik meg, itt mond ellent a harmadik kísértésnek. Pedig itt már az élet vagy halál között kell választania – mutat rá a történész.

Gróf Esterházy János magyar ember volt. Szenvedett szibériai lágerekben, távollétében halálra ítélték Csehszlovákiában, hazatoloncolták, ide-oda hurcolták csehszlovák börtönökben, évekig sanyargatták szigorított fogságban a nagybeteg embert. De amikor hét évi rabság után 1952-ben feltették neki – írásban – a kérdést: „Mi motiválta Önt a bűncselekményre”, a törhetetlen gerincű magyar arisztokrata így válaszolt: „Meggyőződésem, hogy az 1920-as trianoni békeszerződés a magyarokkal menekül. Esterházy János vállalja sorsát: rab – haláláig.” A  haláláig hívő keresztény ember. Csonttá-bőrré soványodva, negyvenhét kilóra fogyva is hitte: „az isteni igazságszolgáltatás elől nem térhet ki senki, ha talán el is kerüli az emberi igazságszolgáltatást, és megtanulhattuk azt is, hogy csak olyan törekvés jut diadalra, amelynek mártírjai vannak.”

A szlovák Nemzeti Bíróság 1947. szept. 16-án, egyetlen ülésen, mint hazaárulót, fasisztát és kollaboránst távollétében halálra ítélte. A súlyos tüdőbetegként hazaérkező Esterházy „elnöki kegyelemben részesült” és életfogytiglant kapott. Testvére Prohászka Ottokár: Keresztút című művét vitte be neki a börtönbe, amit Esterházy János teleírt szenvedéseinek történetével. A magyarság szenvedéseit magára vállalva tragikus életútja eggyévált Krisztuséval, akibe élete során mindvégig kapaszkodott...

A mirovi börtönben halt meg 1957. március 8-án. A holttestet elhamvasztották, s még a maradványokat sem adták ki a családnak. Hamvait ma is keresik, nevét negyven évig le sem írhatták.

Gróf Esterházy János tragikus életútja példa arra, hogy nemes célokért, nemzetük jövőjéért bátor emberek akár az életükkel is készek áldozni. A magyar arisztokráciában számos példa van erre, hiszen ők tudták, a hatalommal nem csak jogok, de keményen kötelességek is járnak. Esterházy, aki a Trianoni békediktátum után sem hagyta el szülőföldjét, s mint szlovákiai magyar politikus szállt síkra a magyarság és a kisebbség jogaiért.

Molnár Imre történész szerint: Gróf  Esterházy Jánosnak egyetlen „bűne” volt: – A tömeggyilkos nácikat éppúgy megvetette, mint a tömeggyilkos kommunistákat, a népirtó Hitlert éppúgy, mint a népirtó Sztálint. „A szlovákiai magyarság csak magyar. Keresztény és nemzeti alapon állunk, de a nyilaskeresztes beállítottság épp oly távol idegen számunkra, mint a bolsevisták sarlós kalapácsa.”

Gróf Esterházy János magyar, keresztény és becsületes ember volt a XX. században. Ezért gyűlölték a nácik (németek, szlovákok), ezért gyűlölték a kommunisták („szovjetek”, kommunista magyarok, szlovákok).

A szenvedésekkel teli tragikus életút ismertetése után mi is állíthatjuk: gróf Esterházy Jánosnak legtisztább magyar vértanúink között van a helye!

A könyvbemutatót megelőzően Kassai Gyula lévai református lelkész hirdette Krisztus igéjét, aki épp Esterházy János életútjára utalva mondta: – Tudnunk kell áldozatot hozni az igazságért és a magyar jövőért! Akkor is, ha nem mi aratjuk le munkánk gyümölcseit. Akinek van küldetéstudata, a Jóisten is melléáll, ezért mindig bátran valljuk meg hitünket! Így tesznek a Lévai Református Egyházközség tagjai is, akik ma is küzdenek jogaikét, és tudják küzdelmük nem hiábavaló!

Dr. Molnár Imre szociológus, történész, diplomata rövid életútja:
A felvidéki Ipolyságon (jelenleg Sahy, Szlovákia) született 1956. november 26-án. Nős, négy gyermek édesapja. A Pozsonyi Comenius Egyetemen végzett két év után, 1979-1981 között a szegedi JATE hallgatója volt. 1986-ban az ELTE BTK-n diplomát, majd egyetemi doktori (1994) és kandidátusi (1998) fokozatot szerzett. 1986-1988 között a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, 1988-1990 között a Magyarságkutató Intézetben, 1990-1993 között a Miniszterelnöki Hivatal Határon Túli Magyarok Hivatalában, 1993-1998 között pedig a Teleki László Alapítvány Közép-Európa Intézetében dolgozott. 1998-tól a Magyar Külügyminisztérium (legutóbb diplomataként Magyarország Varsói Nagykövetségének) munkatársa. Több, a szlovákiai magyarság történelmével és a lengyel-magyar történelmi kapcsolatokkal foglalkozó cikk, tanulmány és könyv szerzője, szerkesztője. Egyetemi tanulmányai befejezése óta foglalkozik Esterházy János életművének kutatásával. Kutatási eredményeit a magyar nyelven kívül lengyelül, szlovákul, németül és angolul is publikálta.

Főbb munkái:
·        „Mint fészekből kizavart madár”A hontalanság éveinek irodalma” Tóth László szerzőtárssal (Budapest, 1990)
·        „Hazahívott a szülőföld, Visszaemlékezések, dokumentumok a szlovákiai magyarok deportálásáról 1945-1953”, Varga Kálmán szerzőtárssal (Budapest, 1992)
·        Esterházy János. Életrajz (Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1996)
·        Esterházy János: A kisebbségi kérdés (Budapest, 2000. szerk.)
·        Kegyelem életfogytig, Esterházy János szenvedéstörténetének dokumentumai Mycielskiné Esterházy Mária feljegyzései alapján (Szeged, METEM, 2008)
·        Esterházy János „Sem gyűlölettel, sem erőszakkal…” (Komárom, 2008)
·        Esterházy János élete és mártírhalála (Méry-Ratio, Budapest, 2010.)
·        Boldog Jerzy Popieluszko (Szeged, METEM, 2010)

Frigyesy Ágnes tudósítása és képriportja

 

Közzététel: 2014. március 19.