Férfiként magyar tájon

Balla József költői estje a Budapesti Székely Kör estjén

Balla József költő-tanár verseivel ismerkedhettek meg a Budapesti Székely Kör tagjai 2014. április 30-án Budapesten, az Aranytíz Kultúrházban.            A Köztünk élnek sorozatban, az Ausztrália-Magyarország, a két világrész mezsgyéjét feltáró költői esten Balla József, aki hosszú évekig Ausztráliában élt, verseiből olvasott fel egy csokorra valót. Közreműködött Czabányi Attila fiatal előadóművész, valamint beszélgetőpartnere: Ferencz Zsuzsa. (-y-nes)

Frigyesy Ágnes felvételeivel ©

Balla József életútja röviden:

1947-ben születtem Szekszárdon. Középiskolai tanulmányaimat az ottani Gray János Gimnáziumban végeztem ’62 – ’66 között. Mind apai, mind anyai ágon „osztályidegen” felmenőkkel bírtam, így nem voltak illúzióim a rendszer természetét illetően. Szekszárd, mint általában a vidék, állóvíz volt. Nem fűllött a fogam a „szocialista társadalom” kínálta karrierhez. Az idegen nyelvekben jeleskedtem, így megpróbáltam a Külkereskedelmi Főiskolai felvételit - tessék-lássék módon. Nem is sikerült!

A gyermekkori barátokkal, egyben iskolatársakkal merészebb dolgot terveztünk. Mint Fa Nándor tette közel 20 évvel később, aFöldet akartuk körülnavigálni vitorlás hajónkkal! Barátom kis, ütött kopott, balatoni vitorlásával megtapasztaltuk az elemekkel küzdő, azokat legyőző ember szabadságélményét - egy diktatúrában, ahol rabszolgasors volt a módi, amit elviselni képtelennek tűnt!

Míg engem katonának vittek, a baráti körnek sikerült Nyugatra menekülnie. Leszerelésem és útlevélkérelmem elutasítása után a jugoszláv határnak vettem utam. Elfogtak, s börtönbüntetésre ítéltek érte. A ’70-es évek elején másodjára is megkíséreltem a szökést. Ugyanazzal az eredménnyel – noha más ítélettel. A börtönélmények hatására írni kezdtem. Jártam az országot, verseimmel budapesti lapoknál kopogtattam, felolvasóesteket tartottam. Szociológiát szerettem volna tanulni, de a halmazati „büntetett előélet” hosszú időre eltiltott az egyetemtől. Tíz év helyben járásába, a megrekedésbe belefáradva, a rendszer „liberalizálódásával”, egy 1981-ben immár lehetővé váló bécsi útról nem tértem haza.

Az időközben már tíz éve Ausztráliában élő baráti kör szponzorálta kivándorlásom a távoli országba. Alig három év múltával, 36 évesen a sydneyi Új Dél Walesi Egyetem (NSW University) szociológia, történelem és német szakos hallgatója lettem. A Bachelor fokozat megszerzése után, ausztrál feleségemmel a Queensland állami Brisbanebe költöztünk, ahol német-történelem szakos tanári képzettséget szereztem, amit később a japán nyelvvel bővítettem. De a liberális szellemű, fegyelmet, évismétlést nem ismerő ausztrál oktatási rendszer okozta stressz soknak bizonyult. Ezt csak súlyosbította ébredező honvágyam. Néhány évnyi tanítás után üzletbe kezdtem, ahol viszont a gyógyszergyárak hatalma lehetetlenítette el a Magyarországról importált természetes gyógyszer forgalmazását. Közben két lányom született, és ha megromlott házasságom nem is, de ők visszatartottak a régóta dédelgetett tervtől, hogy hazatérjek!

A közel 32 évnyi emigráns lét évtizedeiben egyre erősödött bennem a meggyőződés igaz, amit Tamási Áron így foglalt össze: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”! S hogy ez az „otthon” csak Magyarország lehet, egyértelművé vált számomra, aki hamar észrevette a haza elhagyása hibás, szinte végzetes döntését! Mégis csak gyermekeim felnőtté válásával, hosszú évek múltával, tavaly júniusban telepedhettem haza.

Az idegenben töltött évek terméséből 2006-ban, a Heraldika Kiadó gondozásában kötetet jelentettem meg, Van-e még kasza: egyenes…?! címmel (Hozzáférhető a kiadó honlapján - www.heraldikakiado.hu –, ill. más portálokon, valamint egynéhány könyvkereskedésben.) Az elmúlt években több felolvasóestet tartottam itthon, olyan művészek patronálásával, mint Dörner György, Sinkovits-Vitay András és mások. Ezeken, mint legutóbb a Budapesti Székely Körben rendezett esten is, elhangzottak egy újabb, Férfiként, magyar tájon címmel megjelentetni szándékozott kötetbe szánt verseim is.

Balla József (Vecsés)

A szerző a kötetéről:

Van-e még kasza: egyenes?!
Válogatott versek

A kultúrája, közössége és hagyományai megtartó erejétől megfosztott nyugati, modernkori ember egy életen át keresi elvesztett hitét, létezése rendeltetését. De talán csak a mindenre elszánt keveseknek adatik meg, hogy megleljék azt. S aki ezt a szomjat megismerte, annak pokol lesz az élete vagy nagy könnyes, véres, felszabadító elszánásoké!

Így indultam neki én is, meglelni magam. Akkor még nem tudtam: önmagam csak eltékozolt fajtámban találhatom meg. A világegyetem egy porszem szegletén, hogy betölthessem küldetésem – élni: magyarként! Újrateremtve a sorsot, hol „egy nép kirekedt saját életéből”.

Ennek az odisszeának, kálváriajárásnak tanúvallomásai a kötet versei. A lélek és test hontalanságában megszenvedett hité, hogy mi csak magyarul lehetünk emberek, mert a Mindenható bennünket ebben az öntőformában teremtett.    (2008. szeptemberében)

Most pedig következzék néhány vers

Szeretem, szeretlek...

Szeretem, amint délutánonként
- mikor a kertekben, a nyárfák közül
felkapja a szél, s orromba sodorja
a füst kesernyés illatát -,
szeretem, amint hallom délutánonként,
hogy koppan a zár,
Te belépsz,
egy dallamot dudorászol,
- talán azt, hogy Blue Monday -,
ledobod nyakad köré tekert
könnyű sálad,
aztán székem mögé állsz,
s tenyeredbe fogva fejem
megkeresed ajkaddal
ajkamat.
Szeretlek,
mikor délutánonként
ölembe fészkeled magad,
samponillatú hajad
orrom csiklandozza,
kávéd kortyolgatod
lábad ütemesen ringatva,
s elmosolyodsz,
amint inged alá,
melledhez téved kezem.

Sydney,1984

Hány határ?

Magyar vagy – mondják!
Töröd, csavarod a nyelvet,
idegen szavakra
táncolsz, nevetsz,
te vagy a társaság bohóca
- pedig sírnod kellene.

Szürkén habzik az óceán,
tompán izzanak a fények...
- apád borgőzön át sétált
feledésbe-halálba -,
te keresed magad
és olykor még feljajdulsz
ez idegen világban,
hol a kutyaugatás is más,
de inkább nevetsz,
hisz hunfi vagy
- mit számít a világ,
csak három határ!

Ó, Magyarország!
Ki ölt el Tőled,
s miért, hogy szóródunk
közönyt tettetve?
Tudom, vettük mi
egymásnak szemevilágát,
s vigadtunk
vérünk húsát tépve.

Én, jussomból elkergetett, menekült,
esős ausztrál estén írom e sorokat
- sír a magányos bohóc-,
könnyem pereg.

Sydney, 1985

Remélj!

 Olajozott ravaszságaik
most nem ismétlik süketülésig,
hetéra izgalmakkal
szemed nem bájolják,
ellened véreid
nem uszítják,
ablakod alatt most
nem fülel a sátán:
szem elől vesztett
a műholdról szórt hazugság.

Most langy szellők kószálnak a tájon,
a végtelen törvényeit susogja,
ágyát bontja, s betakar az éj,
hajtsd le fejed párnáján
és remélj!

Brisbane, 1994. augusztus  - október

 

Árpád-sávos zászlók…

Száll, verdes egy zászló,
ugrik rá hat ávós,
hullik véres porba...,
rúgják szájba-orrba
- tombol fasiszta horda…-
karját csavarja három,
kettő táncol a háton,
hatodik tesz rá bilincset:
„tanuljon a köcsög rendet!”

„Lázad, himnuszol a magyar?
Majd adunk neki kardlappal...!”
Vágtat pribék a tömegbe,
taposna nőre, papra, gyerekre
karddal üti konok fejekbe:
mire emlékezzen októberbe’!

Új-ávós röffen,
moszados böffen:
„adj neki tonfát,
lőj rája könnygázt”,
kapja kedvenc fegyverét,
süvít gumilövedék,
oltja ki tüntető szemét...
„Oszlik, fut a csürhe, lám fél..!”
- vihog a gyurcsánysöpredék…

De hőköl a gyilkos horda,
réved egy újabb zászlóra…
Táncol és susog a szélben,
piros és fehér a kék égen,
elhal jaj és ocsmány lárma,
vicsorit sok ávós, halálra válva:
susognak, csattognak az égen,
Árpád-sávos zászlók a téren...!

Nyüszít a maszkos horda,
iszkolna, ha volna hova,
de szorul zsíros nyakán a hurok:
Árpád-sávos zászló minden ablakon!

                                      Balla József

Brisbane, 2006.nov.2.

Vagyok csillagod

Vagyok, ki vagyok,
hófúvásban vigadok,
fergeteggel dalolok,
fecskét hívogatok.

Vagyok, ki vagyok,
rezzenő levél sóhajom,
szellő, mely belibben ablakon,
elpirulsz, ha nyakad csókolom.
                                            
Vagyok, ki vagyok,
mint hűséges csillagok,
s ha már nem leszek:
éjente neked ragyogok.

                   Balla József

Brisbane, 2007. máj. 10.

 

Ideje már!

Ó, már annyi mindent ránk kentek,
gyaláztak korcs herék, jöttmentek…
Jaj, ideje lenne már kiegyenesedni,
évezredes rokkantságból ébredezni,
iszonyat-indákat szívünkről szaggatni…

Bennünk évezrede elaggnak az álmok,
mióta köztünk idegen senkik dirigálnak…
Jaj, ideje már sorsunkkal számot vetni,
görnyedt derék kínját örökre feledni,
rágalmak béklyóit szívünkről oldani…

Ideje bíz’ egy-két leckét adni újra,
hogy csahos száját Slota befogja,
ha vélünk szól a tót: az illemet tudja,
ideje ám a pimaszát emlékeztetni,
mint tudott a német, Pozsonynál futni,
ezeregyszáz, s két éve fűbe harapni!

Ideje már tenni merni, s tudva-tudni:
hallik majd a felvidéki éjszakába:
mienk újra Krasznahorka büszke vára,
lesz még magyaroknak Mátyás királya,
sírva-ríva bánja tolvajok bandája,
hogy fájt a foga kincses Kolozsvárra!

Balla József

Brisbane, 2009. 7. 16.

 

Arany nyár

Hol van már az arany nyár
- piros, pöttyös katicabogár!
Gesztenyefák ernyőcskéin
galamb rakja titkon fészkit,
liget súgja mesék álmát,
játszik a hal fűzes árnyán,
víz csobban az álmos Dunán,
csipkés fodrot vet a hátán,
lomhán omlik el a partján…

Hullámzik a kalásztenger,
kényes pipacs ring a szélben…,
morajlik már egek tornya,
gyűl a felhő torlaszokba,
pörög-forog utak pora,
szél dúdolja, hajtogatja:
bújj, ha csapkod istennyila,
reccsen az ág, zúg az erdő,
tetőn dobol a jégeső…

Hol van már az arany nyár
- piros, pöttyös katicabogár!

Balla József

 

Szekszárdi bor

Szőlőhegyen borospince,
ott tudja meg a sok dőre,
mit eddig ivott, az csak lőre,
ott jön majd rá mind a balga,
ki a legény, ki is bírja,
ha Szekszárd borát issza.

Balla J.

2009. júl.

Közzététel: 2014. május 6.