Gazdagréti lelkinap a Szent Angyalok templomában

Frigyesy Ágnes tudósítása és képriportja ©

Média Apostolokat avattak a Gazdagréti Szent Angyalok plébániatemplomában 2014. május 25-én. A vasárnapi lelkinap vendége volt az ötszázezredik külhoni magyar állampolgár: Böjte Csaba ferences rendi testvér, aki délelőtt szentmisét mutatott be, majd előadást tartott a híveknek és az érdeklődőknek. Csaba testvér szentbeszédében hangsúlyozta: – Legyünk szívemberek, legyünk vigasztalói egymásnak! Élünk-e a tálentumainkkal, megosztjuk-e kenyerünket az éhezővel? Van-e az életednek gyümölcse, van-e aki áldja a neved? Vagy mindent csak magadnak akarsz begyűjteni? Felidézte a mocsár és a forrásvíz közötti különbséget. Míg az első minden sarat begyűjt, és bűzlik, a forrás továbbengedi a friss vizet, jó illatot árasztva maga körül.

A Média Apostolokról szólva Csaba testvér kifejtette: Lelki szükségleteinkre is oda kell figyelnünk! Ebben fontos szerepük lehet a Média Apostoloknak, akiknek szép küldetésük, hogy eljuttassák a vigasztaló szót a többiekhez. A Média Apostol tanúságot tesz Krisztusról, mint ahogy egy alkalommal Csaba testvér Kolos atyával együtt napfényes időben végigsétált a zsúfolt Váci utcán imádkozva, és a kereszt felmagasztalásán senki nem botránkozott meg.

Csaba testvér néhány javaslattal is előállt. Gyermeknap alkalmából azt javasolta, most kivételesen ne a gyermekek szavaljanak és énekeljenek, hanem fordítva: a szülők és Nagyszülők örvendeztessék meg a gyermekeket, majd menjenek el együtt fagyizni.

Továbbá javasolta, hogy imádkozzunk közösen az áldott békéért! Kérjük közösen az áhított békét! Erre Gyermeknapon, június 1-én kilenced imádkozásba kezd a világhálón keresztül. Aki szeretne vele együtt imádkozni, és tetszik neki az imaszándék, nyomjon egy like-ot a FB-on, s kiderül majd, milyen sokan szeretnénk az áldott békét – mondta.

Szederkényi Károly esperes, a Szent Angyalok temploma plébánosa örömmel köszöntötte a híveket és a Média Apostolokat. Elmondta: a Szent Péter ás Pál Apostol Médiaközpont olyan Média Apostolokat avat, akik részt vállalnak az Evangélium hirdetésének televíziós apostoli küldetésében, nem feltétlenül újságíróként, hanem támogatóként. Aki ebben a misszióban részt vállal, az a Pax televízió működését támogatja, általa pedig az evangéliumi örömhír terjedését.

A sajtó apostolok az okleveleiket Böjte Csaba testvértől vehették át, aki nem csak az Igehirdetés által, de a világhálón keresztül is gazdagon hirdeti Krisztus tanait és igéit.

Az egésznapos együttlét közös ebéddel és beszélgetéssel zárult.

Lelkinap gazdagréten

Lelkinap gazdagréten

Lelkinap gazdagréten

Közzététel: 2014. május 28.

Budapesti Székely Kör