Frigyesy Ágnes, Boroznaki Árpád, Váli Anna és Hegedűs Imre felvételeivel. A videók lentebb tekinthetők meg.

Idén is nagy sikert arattak az Ezüstfenyő néptáncegyüttes tagjai 2025. augusztus 6-án Budapesten, a XV. kerületi Fidesz Képviselői Iroda kertjében. A 12 és 17 év közötti fiatalok széki táncokat jártak, és hazafias verseket szavaltak az esten. Köszönjük Kovács Imre koreográfus, tánctanár áldozatos munkáját.

Délelőtt a székelyföldi táncosokat fogadta és ebéddel várta Kis István régiségkereskedő a híres Falk Miksa utcában, majd a Margitszigetre látogattunk, ahol megtekintettük és meghallgattuk a Zenélő Kutat, majd többen kerékpárra ülve bejárták a Szigetet.

Az egésznapos program főszervezője, a Budapesti Székely Kör mellett a szervezésben részt vett a Szolidáris Kisnyugdíjas Egyesület Szűcs Istvánné vezetésével, valamint a XV. ker.-i Fidesz is, Pintér Gábor VK-elnök vezetésével. Köszönjük a remek együttműködést.

Külön köszönet a szállásadóknak, akik biztosították a táncos fiataloknak a szállást, a vacsorát és a reggelit.
Hála és köszönet a program megvalósulásáért!

Támogatóink: A Miniszterelnökség, a Nemzeti Együttműködési Alap
és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Közzététel: 2025. szeptember 2.