Zsúfolásig megtelt a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központ. Csaba testvér megkezdte kéthetes nagyböjti szolgálatát Magyarországon, majd Kárpátalján. A példázatokkal fűszerezett beszélgetésben a szeretet, a küzdelem fontosságáról szólt, hogy nincs kilátástalan ember és helyzet, hisz Isten nem teremtett selejtet és Isten mindenkiről bőkezűen gondoskodik, ha ráhagyatkozunk... Csaba testvérrel Kiss Csaba velencei plébános beszélgetett.
Megtettem-e mindent Hazámért, népemért? Ajándék vagyok-e a másik ember: férjem, feleségem, gyermekeim számára? Mint a tavaszi rügyfakadás, majd virágzás előtti álló fa, amely csak napsütésre, és sok esőzésre vágyik, hogy kibonthassa leveleit, virágait, ki tudok-e nyílni, forrássá tudok-e válni a közösség számára, melyben élek? Ajándék vagyok-e a társamnak? Megteszek-e mindent a boldogságomért? Tudok-e küzdeni fontos ügyekért, a munkámért, szerelmemért? Ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat Csaba testvér 2013. március 16-án a váci Irgalmasrendi Kórház kápolnájában. A szentmisén fohászkodott és imádkozott a kórházban fekvő betegek gyógyulásáért is.
A cselekvő szeretet fontosságára hívta fel hallgatósága figyelmét Böjte Csaba ferencrendi szerzetes a budakalászi találkozón 2013. március 17-én. A Kós Károly Művelődési Házban megtartott előadásában Csaba testvér hangsúlyozta: - Nem elég egyhelyben ülnünk, és kommentelnünk a világ folyását, próbáljuk mi magunk megváltoztatni a világot. Merjünk álmodni, cselekedni, alkotni, kibontakozni!Mint ahogy a hit cselekedetek nélkül halott, cselekvő szeretetre van szükségünk! A gonosz lélek szeretné elhitetni velünk, hogy minden rossz, és úgysincs lehetőség a változtatásra! Ne higgyünk neki! Ha tízmillió ember összefog, biztosan sikerül megváltoztatni a körülöttünk lévő világot! Ne féljetek, bízzatok, és ha hisztek Benne, csodák történnek! - mondta Csaba testvér a zsúfolásig megtelt budakalászi Kós Károly Művelődési Ház nagytermében.
A Székely gyors és a Csíksomlyó expressz zarándokvonatok idei fővédnöke Böjte Csaba testvér. A 2013. március 19-i sajtótájékoztatónk díszvendégeként Csaba testvér is szólt az újságírókhoz az Aranytíz Kultúrház Lovagtermében. A képeken még látható Hámori Ferenc, az Indoház Vasúti Magazin főszerkesztője, a zarándokút egyik főszervezője, Pécsi L. Dániel jelképművész, aki a kezdetektől a zarándokutak mellett állt, Bánkuti Ákos, az ezeréves határnál található vámház egyik felújítója, valamint jómagam, aki kezdeményezője és moderátora voltam a sajtótájékoztatónak. A média részvétel remek volt (Hír tévé, Echo Tévé, Szent István Rádió, Kossuth Rádió, Vasárnapi Újság stb.). Az Osztováta Együttes két csodás dalával kezdtük és zártuk a sajtótájékoztatónkat!
Csaba testvér az Örökimádás templomában,
2013. március 19.
Hálát adsz-e azért, hogy van két kezed, szemed, karod? Hálás vagy-e azért, hogy megölelheted a szüleidet, a párodat, a barátodat? Boldog vagy-e, hogy gyermeked apró puha kezét a kezedbe veheted? Észreveszed-e a mindennapi apró örömöket? Tudsz-e örvendezni a munkádnak, a hivatásodnak, az elért eredményeidnek? – tette fel a kérdéseket Böjte Csaba testvér az Örökimádás templomában 2013. március 19-én. Csaba testvér a Semmelweis Orvostudományi Egyetem hallgatóinak meghívására érkezett az Üllői úti templomba, ahol zsúfolásig megteltek a padsorok, köztük nagyon sok fiatal, még a karzaton is álltak egyetemisták... Csaba testvér előadása előtt dallal köszöntötték Őt és a híveket a Semmelweis Orvostudományi Egyetem hallgatói, az evangelizációs előadást követően pedig a tusnádfürdői otthon gyermek-lakói adtak zenés-műsort és mutatkoztak be, Kolozsvári Tibor vezetésével. A szeretet-találkozó közös imádkozással végződött.
Jó volt a nagyböjti elcsendesedés, jó volt hosszan menni a nagyváros szívében felállított zarándok úton, a boldogságra vezető tisztulás útján. Isten áldását kérem mindazokra, akik az elcsendesedés, a bűnbánatnak eme szép útjára lépnek. Az út a Pálos atyák által vezetett Sziklatemplomból indul és a Gellérthegy oldalában az Erzsébet hídon keresztül, a pesti Ferences templomba vezet, hol lelkivezetést, szentgyónási lehetőséget lehet kérni a templom papjaitól. Ne hurcoljuk múltunk terheit! Egy marék porból született létünk botlásait, bűneit, rossz döntéseit letehetjük, mert Isten irgalmas. Szülessünk újjá a szeretetre, termékeny, boldog Istengyermeki méltóságra. A szeretet Istene téged is vár!!!
Kisebb Testvéred, Csaba t.
Frigyesy Ágnes felvételeivel
A 2013. március 19-i sajtótájékoztató felvételeit
Váli Anna és Jónás Attila készítette
Közzététel: 2013. március 25.